Élettani dadogás

2016-11-26 22:24:55-kor,Ismeretterjesztés kategóriában

Nagyon sok szülő tapasztalja, hogy az addig szépen beszélő gyermeke egyik napról a másikra elkezd dadogni. Ha ez a csemete 3-4 éves kora között jelentkezik, akkor nagy valószínűséggel élettani dadogással, pontosabban fiziológiás megakadással állunk szemben. Ennek oka, hogy a gyermek gyorsan szeretné kifejezni élményeit. Mindezek közléséhez azonban nincs elegendő szókincse, még elégtelen a mondatalkotási szintje, és az artikulációs mozgásbeli felkészültsége. Mindez megnyilvánulhat úgy, hogy bizonyos szavakat ismételget, vagy a szavak első, ill. utolsó szótagját mondják ki többször is.

Mi tegyen a szülő?

A jelenség ijesztő tud lenni (saját tapasztalatom alapján mondom ezt, hiszen mindkét gyermekemnél megjelent az élettani dadogás). Ennek ellenére a legfontosabb, amit a szülő tehet, hogy igyekszik a lehető legtermészetesebben fogadni a gyermeke akadozó beszédét. Türelemmel végighallgatja, egy-egy keresett szót kimond a helyette. Nem produkáltatjuk a gyereket mások előtt, nem sürgetjük, nem szakítjuk félbe, nem bombázzuk kérdésekkel. Fontos a sok testmozgás, hintázás, ringatás, közös jó hangulatú éneklés, ritmusos mondókázás.

Mikor kell mégis szakemberhez fordulni?

A legtöbb kisgyermeknél ez a jelenség olyan gyorsan múlik el, ahogyan jelentkezett. Előfordul, hogy egy időre megszűnik, majd ismét előjön. Kétségtelen, hogy a valódi dadogás is fiziológiás megakadásokkal kezdődik. Valódi dadogók családjában sokszor előfordul valamilyen görcshajlamra utaló betegség, pl. epilepszia, migrén, asztma.

Ha a megakadások fél évnél tovább tartanak, vagy a beszéd közben az arc, nyak, váll izomzatán túlzott feszülés, görcs jelentkezik, a szótagok ismételgetése átmegy a szókezdő hangok gyakori "nyújtásába" (pl. el-el-elveszett helyett eeeeeeelveszett), akkor mindenképpen célszerű logopédus és pszichológus segítségét kérni.

Hogy miért nem elég csak a logopédus? Azért, mert a dadogás kezelése nem egyszerűen csak beszédtechnika, ritmus- és légzőgyakorlatok sora. A valódi dadogás hátterében az estek legnagyobb részében pszichés probléma áll. A terápia a szülők segítő támogatása, aktív részvétele nélkül sikertelen.

Forrás: Kovács B. Zita

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.