Dadogás.HU

Őze Áronnal, Jászai Mari-díjas színésszel, rendezővel, színházigazgatóval, illetve nem utolsó sorban a Démoszthenész Egyesület elnökével készült egy riport 2010-ben, amelyben szó esett a dadogásról, beszédfogyatékosságról is.

- Önnek mi a véleménye a beszédhibások általános megítéléséről, akik közül kétségtelen módon a dadogók vannak a leghátrányosabb helyzetben?
- A társadalom őket illetően zavarban van, jóllehet a kérdést  fogyatékosság vagy sem a beszédhiba - az érintetteknek, illetve az érdekvédő szervezeteiknek mihamarabb el kellene dönteniük. A zavarodottság abban rejlik, hogy a felnőttek beszédhibáját, (és most szándékosan nem hangsúlyozom a fogyatékosságot,) úgy tartják számon, mint a kiküszöbölhető gyermekkori dadogást, ami majd később - vélik sokan -, a logopédusok közreműködésével elmúlik.

- Nem tisztázott a személyiségi jogok ügye sem.
- Valóban. Egyesületünk a felnőttekkel foglalkozik, és az elmúlt időszakban számos olyan esettel találkoztunk, amiből kiderült, a többség képtelen mit kezdeni ezekkel az emberekkel, miközben határozottan kijelentem: ők ugyanolyanok, mint mindenki más. Természetesen sok nehézség támad egy-egy állásinterjúnál, egyetemi, főiskolai felvételinél, mivel ezekben az esetekben kirekesztik az írásbeliséget, s ezzel a munkaerőpiacon való jelenlétet is, miközben, meggyőződésem, a manuális tevékenységben, a gyárakban vagy a számítógépek mellett, nagyszerűen helyt tudnának állni.

- Az „érdekeltektől” hallom: sokszor kinevetik őket a különböző ügyfélszolgálatok munkatársai, az üzletek pénztárosai, a bankok adminisztrátorai, diplomás emberek is...
- Ez tényleg gyakran előfordul. Ha az ezzel foglalkozó civil szervezetek segítenének kiküszöbölni a rossz beidegződéseket, lebontani a vélt vagy valós gátlásokat, akkor több minden történhetne. Az egyesület élén mindig azt az álláspontot képviseltem, hogy a gondok feltárása jelentékeny eredménnyel járna, hiszen a társadalom is jobban kezelni tudná azokat. Ez ugyanis sokkal jobb, mintha a probléma rejtve marad. Édesapám, aki hasonló cipőben járt, azt mondta: a dadogás az egyik legnehezebben megélhető nehézség, hiszen például a mozgássérültség látható. Ez a beszédhibásoknál nem így van, a nagy átlag, őket hallva szinte „mattot” kap.

- Mi a hozzáállása a „főhatóságoknak”?
- Úgyszólván semmi. Évente rendeznek egy-egy konferenciát, amikor monológ hangzik el a civil szféra fontosságáról, majd bedobjuk az urnába névjegykártyáinkat, azután haza mehetünk; az ügyet „kipipálták”. Én úgy látom, mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, jóllehet összefogásra lenne szükség. Természetesen ennek hiányáról az egyesületek, az alapítványok is tehetnek, mert hagyták magukat a pálya szélére szorítani.

A teljes riport elolvasható a Dr.Info portálon.

További linkek:
Őze Áron wikipédia oldala: wikipedia.org/Őze_Áron
Démoszthenész egyesület honlapja: demoszthenesz.hu