Dadogás.HU

A gyakori megakadásokkal, szünetekkel, hang- és szótagismétlésekkel járó, nyelvünkben meglepően sok - köztük jó néhány hangulatfestő - szinonimával és leírással kifejezett dadogásnak vagy hebegésnek nevezett beszédzavar inkább idegrendszeri, érzelmi eredetű, mint szervi rendellenesség, ezért ennek megfelelően kell kezelni. Szerencsére a legtöbb esetben a probléma mesterséges beavatkozás nélkül is megszűntethető. A hangképző szervek - már a csecsemőkortól kezdődően - gondos trenírozása megóvja a gyermeket ettől a gyengeségtől, mely egyébként gyakran szerzett, és megfelelő kezelés hiányában megrögzött szokássá válhat. Mivel a kialakulásának valódi okait még ma sem ismerjük teljes bizonyossággal, a régiek körében számos mítosz alakult ki e meglehetősen zavaró beszédhiba keletkezésével és a kúrálásával kapcsolatban. Ezek némelyike - különösen a természet közelben élő öregek körében - még ma is él.

Például az afro-amerikaiak szerint, a dadogást okozhat, ha:
Az anya nem megfelelő táplálékot fogyasztott a szoptatás idején.
Megengedték az újszülöttnek, hogy tükörbe nézzen.
Túl sokat csiklandozták a gyermeket.
Levágták a haját, mielőtt az első szavakat kimondta volna.
A mama kígyót látott a terhesség alatt.
Leejtették a babát.
Csecsemő korában megijesztették a gyermeket.
A kisdedet megharapta egy kutya.
Vagy - ha egyik feltétel sem teljesülne - egyszerűen a gonosz, vagy az ördög műve.

A túlzásba vitt csiklandozást, mint okot Dél-Afrikában is megemlítik, de ennél nagyobb problémának tartják, ha a csecsemőt kint hagyják az esőben, vagy ha nem tájékoztatják az ősöket a közelgő gyermekszülésről, és nem felejtik el megemlíteni a lehetséges okok között az érzelmi traumát, indiai hatásra karmát, valamint a gyermek nyelvének rövidségét sem.

Meglehetősen változatos hiedelmek alakultak ki Afrika trópusi vidékein is. Az egyik legelterjedtebb magyarázat az, hogy a gyermek azért kezd el dadogni, mert utánozza a felnőttek gügyögését. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet megelőzni, vagy gyógyítani, ha megijesztik a gyermeket, amikor az idősebbek dadogását imitálja. Sokfelé vélték azt, hogy a kisgyermekek dadogásának, hebegésének az oka a szöcske- vagy sáskaevés. A szülőknek azt tanácsolták, hogy a gyerek 2 éves kora előtt ne kapjon szöcskét ebédre. A hiedelem onnan ered, hogy a múlt század elején feltűnően sok kisgyermek szenvedett dadogástól. Megfigyelték, hogy a csecsemő öccseiket, húgaikat gondozó nagyobb gyerekek - miután a szüleik kimentek a földekre - sáska- szöcskevadászással töltötték az időt, és ezzel etették meg kistestvéreiket.

Emellett természetesen számos egyéb válasz is létezett, például:
A lenőtt nyelv - csecsemőkorban a nyelvfék átvágásának az elmulasztása - okozza. 
A dadogás a környezet hatása.
Örökletes eredetű.
Betegség (elsősorban a meningitisz) szövődménye.
Átok, rontás következménye.
Az istenek büntetése.

És amit ennyi minden okozhat, az természetesen sokféleképpen gyógyítható is. Megfékezhető a dadogás, ha nem engedjük a gyermeknek, hogy mozgassa a lábait beszéd közben. Nem árt, ha figyelmeztetjük a helyes testtartásra, és előbb-utóbb leszokik róla, ha a száját megütjük egy törlőruhával, de az is eredményes lehet, ha a nyelve alá egy szerecsendiót teszünk. Hasznos lehet a gyógyszerezés; kenőcs alkalmazása a torokra, imát mondani a gyermekért, pap vagy varázsló segítségét kérni, a gyermeket tükör előtt beszéltetni, és madár csípte gyümölccsel etetni. Egyes afrikai országokban (Burkina Faso, Elefántcsontpart, Mali) az éneklést preferálják, a dadogó gyermekkel nyilvánosan - a tűz körül, vagy rituálék bevezetéseként - dalokat, meséket énekeltetnek.

A dadogó gyereknek nem szabad vizet innia a vizes korsó aljából, különösen, ha a víz már több napot állt benne, ez ugyanis súlyosbíthatja az állapotát. Jót tesz viszont a forrásvíz, a sós tengervíz, főleg, ha - hosszabb időn (több hónapon) át - egy csigaházból itatják meg vele a gyermeket.

Széles körben elterjedt felfogás, hogy a nyelvet a szájjal összekötő membrán bizonyos esetekben akadályozza a nyelv mozgását, és ez lehet az oka a dadogásának. Ezért, amikor a gyermek dadogni kezd, felvágják a nyelvfékét.

Burkina Faso törzsi területein egy tárolóedényben porrá őrölt bagolyfészket gyűjtenek, és ebből tesznek rendszeresen egy keveset a gyermek reggeli zabkásájába. Az ország nyugati részében egy fémeszközt vagy kést felmelegítenek, majd - miután kissé lehűlt - többször a dadogó gyermek ajkaira helyezik. (A módszer nem veszélytelen, mert megégethetik, megsebesíthetik a gyermek száját.) Bár különösebb veszéllyel nem fenyeget, az sem egy kellemes gyógymód, melynek során elefántürülékkel dörzsölik be a dadogó száját és a nyelvének környékét. A felnőttek szerencsésebbek, nekik ugyanis egy zöld szöcskeféle (kimem) fogyasztását tanácsolják.

Természetesen jó néhány gyógynövényes kezelés is része a gyógyászati gyakorlatnak. A kameruni nso törzs kuruzslói szerint bizonyos gyógynövények (kighavir ghay kiyon, maro-oh, ghan kidzem) marhatüdővel elkeverve és pálmaborban megfőzve, segítenek a gyermekek dadogásának meggyógyításában. A módszer elég bonyolult, mert a gyógyfüvek részarányát kéthetente változtatják, és a kúra egy évig tart. A gyógyitalt napkelte előtt, calabash-ból kell elfogyasztani.

Egyik hagyományos gyógyfüves recept a rafia pálma gyökereiből kivont sárga színű folyadék fogyasztását írja elő, naponta kétszer - napkeltekor és napnyugtakor - hat hónapon át. Egy kombinált eljárás során pedig a Cola diófa leveleinek kisajtolt sárga levét csöpögtetik a hanyattfekvő páciens orrába, éjszaka pedig a vályoggal összetapasztott ablaktalan bambuszkunyhóban a Cola dió elégetett magjának füstjét kell beszívnia. És ha ez sem lenne elég, a család tagjai pálmabor, tyúkok, kecskék feláldozásával próbálják elűzni a rontást a gyermekből.

Bár számukat és változatosságukat tekintve jócskán elmarad Afrikáétól, a világ más részein is megihlette a babonás képzeletet a dadogás kialakulása és kúrálása. Egyes öregemberek Kínában még ma is azt hiszik, hogy megszünteti a dadogást, ha a beszédhibás személyt borús, esős időben jó erősen arcon vágják.

Egy mexikói felnőtt - aki gyermekként dadogott - mesélte, hogy miként gyógyította ki nagymamája a beszédhibájából. A gyógymód a következő volt: Fogott egy kb. 50 cm hosszú madzagot, melynek az egyik végére egy csomót, a másikra pedig egy kis kavicsot kötött. Ezt követően a nagymamája meghagyta neki, hogy az ajkai segítségével a szájában összegyűjtve a kötelet, húzza fel a kavicsot. Miután ezt jó párszor megismételte, elfelejtette a dadogást. Egy másik - ugyancsak mexikói - javaslat szerint élve el kell kapni egy kabócát, és óvatosan a dadogó szájába helyezni. Ha mindent jól csináltak, a kabóca elkezd ott énekelni, amitől a dadogás állítólag azonnal elmúlik. Mások szerint elegendő ehhez egy kanál is, melyet gyorsan fel-le kell mozgatni a dadogó szájában, miközben egy madárraj repül át az égen.

És ha már körbejártuk a világot, a babonás hiedelmek és gyógymódok felsorolásból nem maradhat ki Európa sem. A csiklandozást, a nyelv rövidségét, a nyelvfék elvágásának szükségességét kontinensünkön is többfelé megemlítik. Az izlandiak viszont egy kiváló megelőzési módszert is javasolnak. Szerintük, ha egy báránycsontot építünk a házunk falába, a gyermekünk kiváló szónok lesz, de csak akkor, ha várandós kismama a terhessége alatt nem iszik repedt vagy csorbult pohárból.

Még ma is elterjedt vélekedés, hogy dadogást okozhat, ha a balkezest a jobb kéz használatára - akkor is, ha ez csak írásra vonatkozik - kényszerítik. Ezt az állítást rendszerint VI. György király történetével támasztják alá, aki - miután a jobb kezének a használatára szorították - valóban elkezdett dadogni. A valóság azonban nem ilyen egyszerű, a kapcsolat nem annyira szignifikáns, hogy törvényszerű lenne, de azt sem mondhatjuk, hogy ne lenne összefüggés a dadogás és a jobb kéz használatának erőltetése között. A legvalószínűbb, a kényszer okozta stressz az, ami a dadogást kiváltja.

A gyógymódok közül régóta ismert, hogy a nyelv alá kavicsot vagy pénzdarabot téve kell a beszédet gyakorolni. Állítólag a tartós némaság is segíthet, a módszer javaslói szerint egy év az az időtartam, miután már jelentős javulásra lehet számítani.

Egy svéd házi recept a következő biztos módszert ajánlja: Az első héten maradjunk csendben, utána halkan, majd később egyre hangosabban suttoghatunk, egészen addig, míg jól hallhatóan nem beszélünk. Ha betartjuk a fokozatosságot, a dadogásunk ettől biztosan megszűnik.

Egy másik ugyancsak ingyenes kúra - mely állítólag meglehetősen sikeres volt - a 19. század végéről származik. A gyógyuláshoz a következőket kell tennünk: Nyissunk ki egy könyvet, és olvassuk fel hangosan a szöveget, de úgy, hogy közben a fogaink maradjanak összezárva. Az első nap 5 percet olvassunk így, majd növeljük 5 perccel minden nap a hangos olvasás időtartamát, egészen addig, míg el nem érjük az 1 órát. Ettől kezdve két hónapon át mindennap 60 percet olvassunk hangosan naponta.

Végezetül álljon itt George Andrew Levis (1870 - 1915) dadogóknak ajánlott napirendje, mely a Practical Treatment of Stammering and Stuttering címmel 1907-ben megjelent könyvében olvasható.

Felkelés 6:30-kor, öltözködés közben egy pohár víz, testmozgásként 10 perc élénk séta.
Reggeli: kétszersült, valamilyen könnyű étel lassú elfogyasztása (kávé és tea tilos).
Délben egy-két pohár víz megivása lassan. Ebéd lassan elfogyasztva, jól megrágva. Kerüljük a zsíros ételeket és a fiatal állatból készített vagy éretlen növényi táplálékokat. A gyümölcsök és zöldségek jók.
Délután és este: hangművelés. Vacsorázzunk korán. Evés után fél órát pihenjünk. Nyolc óráig dolgozzunk vagy tanuljunk. Ezután olvassunk hangosan valamilyen vidám vagy élvezetes olvasmányt, illetőleg társalogjunk. Fél 10-kor feküdjünk le.

Írta: Rosta Erzsébet