Munkavállalás

2016-11-18 23:17:59-kor,Érdekesség kategóriában

"Munkaköre válogatja, hogy a beszédhibás ember el tud-e helyezkedni" - mondta Dudás Istvánné, a I-II-III. kerületi Munkaügyi Központ kirendeltségvezetője, aki szerint beszédhibával még mindig messzebb jut valaki, mint ha feltűnő szépséghiba sújtja.

"Egy erősen hadaró vagy dadogó azonban már eladóként, irodai alkalmazottként is nehezen talál munkát. A munkaadók nekünk is csak nagyon ritkán árulják el, ha ezért nem kellett valaki, de mi nem is nagyon küldünk olyan helyekre embereket, ahol nincs esélyük. Előfordul, hogy felhívunk egy céget, és vázoljuk a helyzetet, közben hangsúlyozzuk a dadogó vagy a hadaró egyéb értékeit. A munkatanácsadó is leül a beszédhibásokkal, és megbeszélik, hogy valamit tenni kell. Mert sokan feladják, ahelyett, hogy megpróbálnának javítani a helyzeten" - véli Dudásné.

A dadogók legtöbbször stratégiát alakítanak ki, hogy az állásinterjún megússzák a görcsöket, például a zöngétlen mássalhangzóval kezdődő, a beszélgetés során biztosan felbukkanó szavak helyett előre más szavakat keresnek. Ennek ellenére a stressz miatt néha el sem bírják kezdeni a beszélgetést, még telefonon sem. "Tárcsázás előtt gondosan eltervezem a beszélgetést, kényelmes testhelyzetet veszek fel, letakarítom az asztalt magam előtt, hogy a ritmizáláshoz (a kéz ütemes mozdulatai) legyen elég helyem, a vezénylés közben semmi se akadályozzon. Aztán relaxálok egy jó darabig, majd tárcsázok, kicseng, és felveszik. És sajnos sokszor még így is előjön a görcs, makogó hangokat süvítek a hívott fülébe" - mesélt a munkakeresés kínjairól egy dadogó fiatalember.

A beszédhiba persze eleve befolyásolja a pályaválasztást, a sok kommunikációt igénylő pályákat eleve kerülik. "A beszédhibások a létszámleépítések első áldozatai" - vélik az érdekvédők, bár ilyen jellegű munkaügyi pert nálunk még sohasem indítottak. Salamon Csilla, az APT Vezetési Tanácsadó Kft. főnöke szerint egy állásinterjún a beszédhibások mindenképpen hendikeppel indulnak. Vezető aligha válhat belőlük, hiszen nekik jól kell kommunikálniuk nézeteiket, illetve képviselniük kell a céget. Beszédhibás vállalatvezetőt aligha találunk, de ez Nyugaton sincs másképp. "Sokszor a munkaerő-felvételen és utána olyan kedvezőtlen tartalmakat vetítenek egy dadogó emberbe, amelyek nincsenek. Előfordult, hogy csak mert valaki dadogott, alábecsülték képességeit, nem figyeltek az ötleteire, és persze kerülték a munkatársak. Ezért nekik általában többet kell bizonyítaniuk" - mondta Salamon Csilla. Logopédust se a magyar nagyvállalatok, se a munkaügyi hivatal, sem a multik nem tartanak, de a kiemelten fontos embereknél felbukkanó beszédhiba orvoslását fizetik.

A modern vállalati struktúrában a beszédhibás aligha lehet titkár(nő), ügyintéző, recepciós, call centeres, nem talál helyet az értékesítési, a marketing és ügyfélkapcsolati területen vagy a projektmenedzsmentben. Viszont beilleszkedhet a termékfejlesztési, informatikai, számviteli osztályokon, de a tapasztalatok szerint vezető itt sem nagyon válhat belőle.

Forrás: Magyar Narancs, 2003

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.