Dadogás.HU

Pozsonyi Ferenc Csendültem! Riport a dadogásomról című műve felelet Takácsné Csór Marianna Csendülj! Dadogó gyermekek szülőcsoportja című kiadványára. Az igazságügyi logopédiai szakértő hajdani esettanulmánya tizenhárom év elteltével – immáron dadogásából gyógyult veteránként – eleveníti fel a beszédhibájával vívott háború jellegzetes csatáit. Írása nem módszertani gyűjtemény, sokkal inkább krónikája egy korszaknak, melyet akarattal, kitartással, s egy kis szerencsével tudott lezárni.

Hiánypótló alkotás

Nem botránykönyv, nem is bestseller. Önkényes, már-már arcpirítóan őszinte kitárulkozás, melyből felsejlik, hogy a boldognak tartott gyermek- és kamaszkort kezeletlen félelmek és rosszindulatú ármánykodások hatják át. Szerzője a riport, vagyis a felfedező bemutatás eszközéhez nyúl, hogy kínos aprólékossággal, életének hajdani főszereplői segítségével kürtölje szét, hogyan vált szépreményű színészpalántából a dadogás foglyává, majd hogy végezte intellektusa parkolópályán egy középszerű gimnázium falai között, végül hogyan húzta ki magát a mocsárból hajánál fogva öngyógyítással. Szenvedései okozóira vagy súlyosbítóira Pozsonyi Ferenc harag helyett megértéssel tekint vissza, s ezzel az attitűddel példát állít könyve elsődleges célközönségének, a dadogással küszködőknek.

„Úgy éreztem, hogy a kis jövevény jogosan azért jött a világra, hogy őt önfeláldozóan, egy stabil, rendíthetetlen családideál eszméi szerint neveljék, tanítsák, oltalmazzák, óvják, támogassák és szeressék, értékeinek, vágyainak teret adjanak. Ezzel ellentétben – talán legfőképp a társadalom rovására írható –, kártyavár módjára dőlő bonyodalomsorozat játszódik le a kis ártatlan lelkében. Nagyon fájt kétségbeesése, az önhibáztatása, de ahogy a lapokon haladtam, az ötvenedik oldal után egyre jobban vettem tudomásul, hogy a cseperedő, komolyodó fiún úrrá lesz a természet rendje szerint a remény, az akarat, a helyes jövőkép kialakítása a megélt fájdalmak ellenére.”

Felkavaró olvasmány

A közvetlenség okozza, hogy legyen a könyv olvasója tanítónő vagy segédmunkás, újra végigéli saját fiatalkorát, ráadásul belekerül egy, a dadogók mindennapi gyötrelmeit szimuláló környezetbe. Az általában három mellérendeléssel operáló, néha egész bekezdéseket átfogó feszes mondatokkal legalább olyan nehéz a megküzdés, mint a dadogó számára egy mese hangoztatása az olvasásórán. Összetettsége dacára a szöveg mégis sodró és dallamos, köszönhetően a mértéktelenül használt alliterációknak. Ezzel a fogással Pozsonyi Ferenc kifigurázza hajdani megakadásainak forrását, s újabb szállal kapcsolja művét a trauma-irodalomhoz. A terapikus írás mellett a Csendültem! példa a terápiás fényképezésre is, a fejezetenkénti illusztratív fotográfiák segítségével a szerző ugyanis feltárja az adott korszak jellegzetes hangulatait.

„A könnyekig meghatódva, a legnagyobb elismerés hangján szólhatok róla, nagy bátorságra vall kiállni az emberek elé, felfedve titkaidat, érzelmeidet és problémáidat. Minden pedagógusnak ismerni kellene ezt a könyvecskét, hiszen gyakran találkozunk „problémás” esetekkel, s annyira hiányzik sokunkból a tolerancia, az empátia, no meg a szakmai hozzáértés. Ez a munka felnyitja a szemeket!”

Pozsonyi Ferenc

1985-ben született. Színészpályáját jósoltak neki, de a dadogás közbeszólt. Felsőfokú tanulmányait a Kodolányi János Főiskola angol nyelv- és irodalomtanár – kommunikáció szakpárján végezte, ugyanebben az intézményben később társadalomtudományi és gazdasági szakfordító szakoklevelet, majd az egri Eszterházy Károly Főiskolán egyetemi diplomát szerzett. Évek óta a Dunaújvárosi Főiskola óraadó nyelvtanára, emellett szinte minden témában rendszeresen fordít.

Kapcsolódó linkek:
Pozsonyi Ferenc weboldala